Ne mosolyogj sötét szemembe;
hisz vissza nem mosolyoghatok:
ó adja ég, ne sírj sosem te,
ha könny nem enyhíti bajod.

Kérded, minõ sötét talányok
marják e bús, ifju szivet?
Hiába - nyitját nem találod,
búmat te meg nem enyhited.

Nem gyûlölet, nem szerelem hajt,
nem bárgyú hírt esdeklek én,
hogy ócsárlom most a jelen bajt
s a kincseim mind elvetém:

de minden elfáraszt meg untat,
mit nézek, érzek, hallgatok.
A Szép se vigasz lomha búmnak;
szemed sugára is halott.

Ez az a szivós bú, mi zordul
üldözte a bolygó zsidót;
mely nézni sem mer a síron tul
s nem várhat addig semmi jót!

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

Szabó Lőrinc fordítása

Forrás: http://mek.oszk.hu

Elsõ álmom rólad volt,
elsõ álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
illet és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, bûvölj föl a fübõl!
Halk! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...

1822. július 8-án egy Ariel nevû kis vitorlás hajó az Adriai-tengerbõl kiszögellõ speziai öbölben szélviharba került, felfordult, s mind a négy utasa vízbe fulladt. Az egyik Shelley volt, a költõ. Nem érte meg 30. születésnapját. Holttestét a hullámok négy nap múlva vetették partra. Jó barátja, az akkor már világhíres Byron a közelben lakott, õ rendezte meg a temetést. Ókori mintára a tengerparton máglyát emeltetett, a felcsapó lángok elõtt búcsúztatta a jó barátot, akirõl elsõ találkozásukkor már felismerte, hogy egyenrangú társa a lázadás indulatában is, a szépség mámorában is.

A Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen, apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfõs családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nõvér mellé. Apja plébánosként elég tekintélyes fizetést kapott, de mivel nyolc gyermeket kellett felnevelnie, nem számítottak tehetõs családnak.

Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzõen hatott az írásra. Sõt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál.

Charlotte Thornton-ban, Yorkshire-ben (Anglia) született egy ír-anglikán pap, Patrick Brontë és annak felesége Maria Branwell hat gyermeke közül harmadikként. 1820 áprilisában a család Haworthba költözött, ahol Patricket káplánná nevezték ki. Maria Branwell Brontë rákban halt meg 1821. szeptember 15-én, maga mögött hagyva öt lányát és egy fiát, akikre nõvére Elizabeth Branwell vigyázott.

1824 augusztusában a négy legidõsebb lányt ? Mariát, Elizabethet, Charlotte-ot és Emilyt ? elküldték a Clergy Daughters Iskolába Lancashire-be.