175 évvel ezelõtt 1825 februárjában hideg volt Révkomáromban, erõsen hideg. De a város lakósai nem sokat törõdtek a hideggel. A szekeres gazdák azért nem, mert vastag hó paplan óvta a határt, a molnárok azért nem, hiszen a dunai malmokat már rég kikötötték, a város is kiszedette a hajóhidat még a fagy beállta elõtt, a kõmûvesek sem törõdtek a hideggel, hiszen akadt azért munkájuk bõven, mert télen eljártak disznót ölni, s egyik disznótõr a másikat érte. A halászok léket vágtak a Dunán a téli halászathoz, a csizmadiák pedig vízállócsizmákat készítettek.

Különben is nagyszerû szánkóút volt a városban, a csilingelõ szánok szinte hó alagutakban szállították a vidám fiatalságot a farsangi összejövetelekre. Olyan szép hótömeg díszítette a várost, amilyen régen nem. Még a Szentháromság szobor szentjeinek is fehér kucsmája volt és gyönyörû fehér prém hivalkodott az úgynevezett néma ház tetején, kerítésén is. Ez a ház a Vármegyeház utcában volt, szinte elrejtve a járókelõk szeme elöl. Telke két utcára szolgált, de egyikre sem nézett ablakaival.

Ezt a házat bérelte ki még 1812-ben Jókay József, a csendes fiatal ügyvéd, amikor feleségül vette Pulay Máriát, a vármegye egyik legokosabb, de legelevenebb, legvirgoncabb lányát. Kétségkívül furcsa pár volt. Jókay ábrándozó, engedékeny természetû, kevésszavú, óvatos ítéletû. Felesége határozott, önállóságra törekvõ, szókimondó, kardos menyecske. Nemhiába nevezték õt késõbb Jókayné uramnak.

14 évig bérelte Jókay József a néma házat. 1820-ig nem volt semmi ingatlana Komáromban. Ekkor vette a két szigeti kertet. Addig a hiteles városi lajstrom szerint csak egy tehén után fizetett adót. Ez a tehénke az udvaron keresztben fekvõ istállóban éldegélt és nagyban hozzájárult a szaporodó Jókay-család kosztjához. A házasságkötést követõ két év után született Károly, másik két év után Eszter, újabb két év után Lajos. Így népesedett a néma ház, amelynek 3, oszlopos folyosóra nyíló szobája volt. Boldog békességben élt a család 1820-ig, mikor is beköszöntött az elsõ bánat egy kis koporsó képében. A szomorú apa reszketõ kezekkel nyitotta föl a kapcsos Bibliát, melynek elsõ lapjára saját kezûleg írta fel házasságkötésének, majd gyermekei születésének évét. Az utolsó név alá oda kellett írni: "Ezen kedves fiú meghalt december 16-án 1820." Három éves volt.

Idõvel megadta a hit a gyógyító balzsamot. Mindketten Istenben hívõ, Istenfélõ emberek voltak. Jókay József mindennapját a Szikszai-imakönyvbõl való imádsággal kezdte. Felesége még a rokka pergetésénél is szívesen énekelte a zsoltárokat. 1823-ban úgy látszott, teljes ismét a boldogság megszületett negyedik gyermek, ismét Lajoska, de õ is csak egy esztendeig élt.

Mikor 1825. február 18-án Jókayné asszony újabb fiúgyermeknek adott életet, õt is Lajosnak akarták keresztelni. Azt mondták a kis Lajoska visszatért. A keresztelõt két nap múlva február 20-án tartották. A szép nap eseményét kétféle verzióban ismerjük.
Egyik változat szerin, melyet leírója Vály Ferencné Jókay Eszter visszaemlékezéseibõl vett, elvitték a kis pogányt megkeresztelni. Nyilvánvaló, hogy a templomba vitték.
A másik változat szerint Csepi Zsigmond tiszteletes úr jött el a Jókay otthonba és a néma ház nagy, boltíves szobájában keresztelte meg a gyermeket. Ebben is van logika, mert nehéz elhinni, hogy a kétnapos csecsemõt kivitték volna a nagy hidegbe. Csepi tiszteletes a Barátok utcájában álló lelkészlak irodájában várta a keresztelõ vendégeit, de csak Jókay József érkezett a kéréssel, jönne el a tiszteletes úr a házhoz megkeresztelni a gyermeket, aki olyan gyenge, mint egy virágszál és a hideg is igencsak nagy.

Csepi tiszteletes megnyugtatta az aggódó apát, persze hogy elmegy, az apa viszont megígérte, hogy a város legszebb szánkóját küldi a tiszteletes úrért. Most már csak a matrikulába kellett beírni az adatokat. Született 1825. február 18. apja neve, foglalkozása, anyja neve, keresztszülõk. Papíron nyújtotta át Jókay József a 16 koma és komaasszony nevét. Névszerinti Tek. Konkoly Thege László, Komárom megye fõbírája, neje Benkovics Zsuzsanna, ns. Molnár Mihály, ns. Takó Zsuzsanna, ns. Szabó Lajos ügyvéd és táblabíró, Fothüy Erzsébet, ns. Kalica János, ns. Czike Klára, ns. Nagy Sámuel, ns. Czike Zsuzsanna, ns. Beöthy Gáspár, ns. Kovács Katalin, öreg Varjú János, Tuba Lídia, ifj. Szarka János, Töltési Lídia. No és a gyermek neve? Lajos, Lajoska. Megállt a toll a tiszteletes kezében, közölte Jókay urammal, hogy a komák kérik, ne legyen Lajos. De hát akkor mi legyen? Hazament és még otthon is töprengett. István? Sámuel? Zsigmond? Jonathán? Már mind van a családban. Megvan! Kereszteltetem pedig fiamat annak a verbói születésû gróf Benyovszky Móricznak - Madagaszkár királyának a nevére, akinek történetét olyan szépen megírta Gvadányi József, hogy csupa gyönyörûség olvasni.

Ilyen elõzmények után hangzott el Csepi Zsigmond ajkáról a keresztelési ige: "Keresztellek téged Atyának Fiúnak Szentléleknek nevében Móricznak. Ámen." A kisgyermek pedig ámulván nézett körül szép kék szemeivel az egykori imaszobában, ahol sok szép zsoltár és buzgó ima hangzott az egek Urához. Talán akkor fogadta be szívébe azt a szikrát, amely késõbb lángra lobbant és a felnõtt Móricz meséivel, csodás történeteivel vigasztalta és vigasztalja a magyar szíveket.

Közben a konyhában Tuba Lídia komaasszony felügyelete mellett fõtt a finom halászlé, melyet azonmód bográcsban vittek be a terített asztalra. Hozták a pecsenyét, a fánkot, a grillázstortát, összecsengtek a poharak, nagy volt az öröm a néma házban.

Közben néhány házzal arrébb Nádasdy fõispán nagy estélyt adott a megyeházán, melynek minden ablaka ki volt világítva. Egymásután érkeztek a csengõs szánok az elegáns vendégekkel. Nagy tömeg nézte az utcán a pompás eseményt. A néma ház ablakai is ki voltak világítva, fény derengett minden szobából a zuzmorás gallyakon át. De hát ezt észre sem vették az emberek. Ki tudta volna még akkor azt, hogy a két kivilágított ház közül ebben a kicsiben történik a nagyobb esemény?! A néma házban élt a boldog család 1826-ig, ekkor végre házat vehettek a Szombati és a Nagy Mihály utca szögletén Sárközy József és neje Domonkos Lídiától. De ezek, már késõbbi események.
A néma házat a szabadságharcban lebombázták, helyén áll a ház a gimnáziummal szemben, amelyen márványtábla hirdeti, hogy azon a telken született a világ egyik legszelídebb, a magyaroknak legnagyobb mesemondója, írója. A régi Vármegyeház utcát ma Király Püspök utcának hívjuk, a gimnázium elõkertjében ismét ott áll Király József pécsi püspök mellszobra, azé a Király Józsefé, akinek édesanyja Jókay Kata volt, Jókai Mór dédapjának, Sámuelnek édes testvére. Az emlékek, a szobor, a házfal, a kert, a filagória, a rácsos kerítéssel elkerített sírhantok, a Jókai pad templomunkban és mától kezdve a márványtábla a Kollégium falán, mind azt hirdetik, hogy Jókai Mór szüleinek, nemzetének, szülõvárosának és a Révkomáromi Református Gyülekezetnek büszkesége.

Oláh Imréné, Révkomárom (Sk)

Forrás: Protestáns Honlap